Rangos nemzetközi intézmények elismert kutatói, szaktekintélyei vettek részt és osztották meg intézményeik évtizedes tapasztalatait a HUN-REN V. Stratégia Workshopján. Az előadók területük legjobb példáit hozták magukkal.
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) Sloan School of Management üzleti iskolájának egykori dékánhelyettese, Michael A. Cusumano az egyeteme öt alapelvét ajánlotta a HUN-REN hallgatóságának figyelmébe. Mindenekelőtt a jó vezetés fontosságát emelte ki (úgy az egyetemeknél, mint kormányzati részről, hogy jól tudjanak együttműködni), de ide sorolta az ökoszisztéma további szereplőit is, mert ahogy fogalmazott, „a vállalkozói tevékenységről szóló viták során gyakran elfelejtjük, szükség van emberekre is”. Cusumano hangsúlyozta az ún. kreatív aktorok szerepét is, akik hajlandók kockázatot vállalni. Nem utolsó sorban az anyagi támogatást nyújtó embereket említette.
A korábbi dékánhelyettes szerint azonban nem csak a kormányzatok és az egyetemek pénzére van szükség, hanem magán kockázati és nagyvállalati tőkére is. „A nagy cégek ugyanis széles körű szaktudással rendelkeznek, jól értik az ügyfeleket, és nem mellesleg piacot jelentenek a startup vállalkozások számára” – emlékeztetett Cusumano professzor.
„Fontos még, hogy legyenek ötleteink, és hogy azokat kipróbálhassuk és megvalósíthassuk. Az ezekhez szükséges készségeket pedig meg kell tanítanunk. Olyan emberekre van szükségünk, Steve Jobs után szabadon, akik meg akarják változtatni a világot” – hangsúlyozta Cusumano, hozzátéve, hogy az MIT Üzleti Iskolája kutatási vállalkozásként működik, hiszen a bevételeinek 44%-a szponzorált kutatás. Utóbbiaknak csak egy része kormányzati forrás, jelentősebb része ipari vonatkozású.
Az amerikai elitegyetem képviselője után Dr. Paul Seabright az egyik legrangosabb európai felsőoktatási intézmény, a University of Cambridge innovációs szervezete, a Cambridge Enterprise igazgatóhelyettese adott ízelítőt a brit egyetem innovációs ökoszisztémájának működéséből.
A világ egyik legrégebben alapított egyetemeként a University of Cambridge számos jelentős technológiai újítás, találmány és felfedezés otthona – innen származik a repülőgépek sugárhajtóműve, a mesterséges megtermékenyítés módszere vagy a genomszekvenálás technológiája. Az egyetemen folyó kutatások hasznosulása évente több tízmilliárd fonttal járul hozzá a brit nemzetgazdaság teljesítményéhez.
Dr. Seabright elmondta: intézményük fő feladata a fent említett hasznosulás elősegítése piaci működési mechanizmusok alkalmazásával, hogy az eredmény globálisan jelentős társadalmi hatás és gazdasági megtérülés legyen. Tevékenységük, amelynek igénybevétele nem kötelező az egyetem munkatársai számára, magában foglalja a kutatók és oktatók támogatását találmányaik kereskedelmi hasznosítási lehetőségeinek azonosításában, üzletfejlesztési tanácsadás nyújtását, valamint a finanszírozáshoz és erőforrásokhoz való hozzáférés megkönnyítését. A Cambridge Enterprise kezeli az egyetem jogi oltalom alatt álló szellemitulajdon-vagyonát, és meghatározott elvek mentén osztja el a belőle keletkező bevételt az egyetem intézetei és a feltaláló kutatók között.
Az egyetemi innovációs ökoszisztéma fontos szereplője a Cambridge Innovation Capital elnevezésű kockázati tőkealap is, amely az egyetemi kutatásokból született szabadalmakon alapuló spin-off-vállalkozásokba fektet be forrásokat. A cég elsősorban a legújabb, élvonalbeli technológiákat alkalmazó (deep tech) és élettudományi területen működő vállalkozások finanszírozását segíti.
A HUN-REN SZTAKI három kutatója a mesterséges-intelligencia-alkalmazások tudományos-kutatási használatába adott betekintést. Benczúr András, a SZTAKI Mesterséges Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője bemutatott néhány jelentős magyar tudományos publikációt, amely AI alkalmazásával létrejött eredményről számolnak be, illetve a SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium alprojektjeit is megismertette a közönséggel.
Benczúr András a HUN-REN frissen útjára indított komplex kutatástámogató AI programja, az AI 4 Science fő sarokpontjait is felvázolta előadásában, majd néhány, már működő AI alkalmazási területet prezentált kollégái, Friedman Noémi és Kerepesi Csaba közreműködésével.
A SZTAKI kutatói AI által támogatott tudományos munkát végeznek a csillagászat, a matematika, a hálózatkutatás, a védelmi alkalmazások területén. Gépi tanulás révén problémákat oldanak meg a mérnöki tudományterületeken, a gyártástechnológiában, a telekommunikációban és az energiaszektorban. Beszámolt arról is, hogy a mesterséges intelligencia támogatásával a biológiai öregedés folyamatában is sikerült eddig fel nem ismert összefüggéseket feltárniuk a HUN-REN kutatóinak.
A HUN-REN V. Stratégiai Workshopján elhangzott felsővezetői előadásokról készült összefoglalónk itt olvasható.